Ez az egész történet 5. osztályban kezdődött. Mikor elment az egyik legjobb barátnőm, nagyon szomorú voltam. Én is vele akartam volna menni az új suliába, mert utáltam a miénket. De nem magát az iskolát, hanem azokat akik benne tanultak. És ha ez még nem elég, mindennap folytonos zaklatásnak voltam kitéve. De visszatérve... A barátnőm ismert egy fiút, Mátét,(de tényleg csak barátként) akivel én is együtt jártam oviba :) . Mindig köszöngettek egymásnak, és jól megvoltak. Nem tudom, lehet hogy emiatt, de nagyon beleszerettem. Éjjel-nappal rajta járt az eszem, és végül elmondtam a barátnőmnek Nikinek is a dolgot, mivel már nem bírtam magamban tartani. Telt az idő, én szenvedtem, véégül aztán közölte Niki hogy neki is teszik Máté. 
Sok újságcikket olvastam az ilyen témákról, és majdnem mindegyiknek az volt a vége hogy : MOND MEG NEKI HOGY SZERETED!) Oké, várjunk ez nem olyan egyszerű, gondoltam. És mi lett a vége?! Elmentünk Nikivel KÖZÖSEN (ánemértemhogylehettünkennyirehülyék) megmondani neki hogy szeretjük. Te jó ég, máig emlékszem mennyire izgultam, és beterveztem előre mindent hogy mit fogok mondani. Miután közöltük vele a hírt, az ő reakciója: "Fúújjj de undorító!! Dehogy!!"
(elég lett volna egy nem is.) És miután ezt kimondta, majdnem elsírtam magam, de persze Niki előtt tökre örültem, hogy megkönnyebbültem meg minden, és mostmár tudom hogy mi a helyzet. Nem értem miért hazudok magamnak és a legjobb barátnőmnek az ilyen dolgokban. Oké, teltek a hónapok, majd jött egy olyan időszak mikor teljesen elfelejtettem Mátét és tökre boldog voltam meg minden... Ja és ez az időszak 1 hónap volt kb...
Már eltelt plusz 1 év, és én még mindig ott vagyok leragadva hogy mennyire aranyos, kedves, vicces stb. Persze próbálom magam meggyőzni hogy NEM MÁR NEM SZERETEM!! de igen, szeretem, nagyon, és tudom eléggé fura hogy "vitatkozok magammal", de már teljesen bezizzentem.
Bár elég fura hogy a beszólások, és az elutasítás ellenére is tudok róla ilyen szépeket mondani. Mindennap azt kívánom: Ó bárcsak elfelejthetném. De nem!! ááááá nem...
Holnap nagy szerencsémre 0. órában találkozunk újra, aztán tesin, aztán angolon, és majd infón.  Pár napja mikor hétvége volt, nagyon nagyon örültem, mert elértem ÚJRA arra a pontra hogy: ezaaz leszarom Mátét, nem érdekel és utálom a szerelmet pfúúj! (imádom ezt az érzést!! :3 ) De másnap mikor kezdődik a suli, csinál valami olyan dolgot ami miatt újra beleszerettek. Nem igaz hogy lehetek ennyire hülye!! S.O.S És a java még csak most jön...